Bak napi horoszkóp
Vissza a jegyekhezMa végre több ideje lesz gondolkodnia azon, hogy miért is alakulnak úgy a dolgai, ahogyan. Ön úgy érzi, hogy mindent megtesz az előrelépése érdekében. De valóban így van-e ez? Egy kicsit sem érzi azt, hogy valamiben hibázott az elmúlt időszakban, ami a jelenlegi helyzetéhez vezetett? Ha így van, akkor viszont máris megteheti az első lépés azért, hogy ezen változtasson. Javítson magán, és a helyzetén!
Ön nem az a fajta, aki könnyedén el tudja titkolni az érzéseit. Ma mégis szüksége lehet arra, hogy így tegyen. Ha minden ki is ül az arcára, azért mégse mondjon is ki mindent. Ezzel ugyanis magára szabadíthat egy lavinát, amit aztán talán nem lesz módjában többé megállítani. Ami a kimondatlanban marad, nem árthat önnek. Egy nagyon közeli ismerősét persze beavathatja. De ne vádaskodjon senki ellen!
Valaki az ismeretségi köréből a szemére hányhatja, hogy elhanyagolja őt. Bár nagyon kevés az ideje önnek, azért be kell látnia, hogy jogos a részéről ez a szemrehányás. Valóban, mintha a sutba dobta volna az illetőt az utóbbi időben. Pedig sokat köszönhet neki, akár lelkiekben, de akár anyagi értelemben is. Most eljött az ideje annak, hogy valamit vissza is adjon neki. Ne hátráljon ki e helyzetből!
Legnépszerűbb
Elképesztő! Károly és Kamilla eltitkolt fia Vilmos idősebb hasonmása
Balogh Edina megtalálta a boldogságot, de milyen a viszonya volt férjével?